Decemberi tennivalók a madárbarát kertben

Sziasztok!
Decemberben lényegében ugyan azok a tennivalóink mint novemberben, azzal a kivétellel, hogy már nem takaríthatjuk az odút.
Ennek az az oka, hogy sok madár használ odút téli szállásként, leginkább éjszakára.
Szóval nem írnám le ugyan azt még egyszer, az előző havi teendőket itt találjátok. :)
Viszont ígértem képeket, úgyhogy itt vannak, lehet nézegetni, és talán lesz ami valakinek jó ötletet ad. :)

 Lopótökből etető:



 Flakonból:
 Kekszes/nápolyis/"nemtudommégmiszokottbennelenni" vödörből:
Bár annyira nem látszik, de létra egyik fokára akasztott cinkegolyó úgy hogy az alatta lévő létrafokról elérjék a madarak:
 Itató/fürdő tál benne tégla:
  

Egy deszkán átütött szögre szúrt alma:
Hát így ennyit szerettem volna most megmutatni.
Köszönöm a figyelmet, Szép Napot az Olvasónak! ^^

Szénarács, kerítésdrótból


Sziasztok!
Felmerült a kérdés hogy miből csináljunk szénarácsot, pláne hogy a kecskék előszeretettel ugrálnak bele a szénába, majd mikor tele pisilték/kakilták, eszük ágában sincs megenni... Ráadásul ha túl széles a rács, egyszerre túl sokat húznak ki a szénából, leejtik a földre, rátaposnak, újabb pisi-kaki, és az eredmény ugyan az... Pazarolnak na :D Aztán jött az ötlet:

A tanyasi ember sokszor abból dolgozik, amit a tanyán talál. Mi is így voltunk a szénaráccsal.
Egy régi kerítésdrót darabból csináltuk, amit amúgy a földből rángattam ki, pár akáchajtás közül. Ha elég szemfüles az ember, sok kincset találhat, amit az előző tulaj ottfelejtett, vagy épp nem volt kedve dolgozni vele... No de kanyarodjunk vissza a szénarácshoz. :)
Készítés közben nem csináltam képeket, de bízom benn hogy így is érthető lesz.

Adott volt egy darab drótháló, amit először is el kellett igazítani mivel használt volt, és néhol össze volt gubancolódva. Természetesen ha valaki új drótot használ, ilyen gondja nem lesz. 
Mi egy kb 2,5m-es darabot használtunk, egy 150cm magas kerítésdrótból. Ezt le lett terítve a földre úgy, hogy a 150 centis fele volt a falnál, amire fel lett rakva. Ezt a részét kb 80 cm magasságban rögzítettük (kecskére terveztük). Ezt "u" szöggel vagy visszahajlítva bevert szöggel lehet szerintem a legegyszerűbben rögzíteni, feltéve, hogy fából van az ól. Egyéb esetben tipli a falba+csavar+alátét teljesen tökéletes a célnak. :) Ezen a képen talán látszik a felfüggesztés:
Ami a képen szintén látszik részben az az, hogy a drót másik végében, van függőlegesen egy rúd. Ez két dologra jó. Az egyik, hogy középen sem rogy meg a drót amikor tele van. A másik, hogy könnyebb "kinyitni/becsukni" a szénarácsot töltéskor.
Tehát benne van egy rúd, és ez lett a szénarács teteje. Lett két felfüggesztés a megfelelő magasságban, és erre lehet felakasztani a rúdnál fogva a drótot.
A megfelelő magasság pedig az, ha a felakasztott állapotában, a rács alja lelóg olyan fél méternyit az alsó függesztéstől számítva, és így egy zsákot/zsebet képez. Ebbe rakjuk majd bele a szénát. Ahhoz hogy tökéletes legyen a zseb (és a kecskék ne tudjanak bele mászni a szénába) két oldalt a drótot össze kellett rögzíteni. (én csak simán egymásba hajlítottam a drótvégeket)
Itt látszik a "zsebecske":
Ezen a képen jobban látszik, mert van benne széna:
 
Nos tehát ezzel kész is vagyunk, és nincs más dolgunk, mint leemelni a rudat

Bele tenni a zsebbe a szénát (ebbe a kivitelbe egy kis kockabála bele fér, de akár simán tele is villázhatjuk) 
Kicsit beleigazgatni, eltávolítani az esetleges bálamadzagot, és visszaemelni a helyére a drótot, a rúdnál fogva.

Aztán már jöhet is az éhes csipet-csapat lakmározni. :)

Ha kérdésed van, esetleg valamit nem értesz, írd meg bátran a jobb oldalon lévő oszlop alján található "Kérdésed, vagy javaslatod van? Írd meg nekem! :)" résznél, vagy a Facebook-os oldalon. A blogon lévő hozzászólásokról sajnos valamiért nem kapok értesítést, pedig be van állítva, így félő nem veszem észre ha ott ír valaki. :(


Köszönöm a figyelmet, Szép Napot az Olvasónak! ^^

Novemberi tennivalók a madárbarát kertben


Sziasztok!
Ahogy ígértem minden hónapban jelentkezem a madárbarátkert tennivalóival. Az előzményeket itt olvashatjátok. :)
Mint már említettem, a madarak itatását egész évben végezhetjük, hiszen ezzel nagyon sokat segítünk a madaraknak. Novemberben már arra is figyelnünk kell, hogy ha éjjel nagyon hideg van, befagy az itató. Ellenőrizzük és cseréljük rendszeresen a vizet.
Ebben a hónapban (a hideg beálltával, inkább a hónap vége felé) kezdődik meg a téli madáretetés időszaka. Nagyon fontos hogy csak akkor kezdjük etetni a madarakat, ha biztosak vagyunk benne hogy február végéig etetni tudjuk őket, mert a hozzánk vendégségbejáró madarak megszokják hogy mindig van élelem az etetőbe, és ha hirtelen abbahagyjuk az etetést, éhen halhatnak!!! A madarak etetését legalább két módon javaslom (egyszerre). Az egyik a függő madáretető magvakkal (leginkább napraforgó mag), a másik mód pedig a madárkalács, vagy más néven cinkegolyó kihelyezése. A cinkegolyóra akkor fognak rájárni, amikor picit enyhül az idő, és ilyenkor növelik a zsírtartalékukat. Amikor hidegre fordul az idő, akkor pedig a kevesebb energiát használó evési módot választják; azaz a magvak fogyasztását az etetőből. Ezeken kívül választhatunk még a következő etetési formákból:
Levesben főtt csontok kilógatása, amiről a húsmaradványokat pár nap alatt lecsipegetik a madarak.
Szögre szúrt alma.
Földre/hóra szórt magvak. Bizonyos madárfajták a talajon keresik a táplálékot, és ezeket akár a hó alól is kitúrják (pl feketerigó). Az ilyen madarak nem járnak a függő etetőre, maximum alá ha egy másik madár le/kiszórja belőle az élelmet.
Etetőasztal, vagy tálca. Peremmel rendelkező akár alacsony, akár magasabb dúcszerű építmény amin szétterítjük a magokat. Ha az alja sűrű dróthálóból van, akkor a víz sem áll meg benne. Ha sima műanyagtálcából készítjük, javaslom a tálca aljának egy-két helyen való átfúrását, hogy kifolyhasson a víz belőle.
Kilógatott szalonna darab.
A fákon bokrokon hagyott gyümölcsök/bogyók. (alma, csipkebogyó stb.)
Fontos még ha madarakat etetünk, vegyük figyelembe a kihelyezéskor az esetleges ragadozó támadásokat (pl macska), és próbáljunk védekezni, vagy úgy kihelyezni az etetőt hogy ne lehessen elérni. A legtöbb helyen azt javasolják hogy rakjunk csengőt a macska nyakkörvére, de ahol a macska egeret is fog (mint a tanyákon általában) ott ez nem kivitelezhető. Ezekben az esetekben más módon kell védekezni, pl. ha oszlopon áll az etető akkor legyen elég magas, vagy a ragadózó által megközelíthető irányból védje sűrű tüskés gally stb.
Ebben a hónapban kezdhetjük meg a madárodúk kitakarítását, és a régi fészkek leszedését, és elégetését. (A fészekanyagokban tetvek paraziták tanyázhatnak, így azokat el kell égetni) Továbbá az új odúk kihelyezése. Ezt azért hasznos már ilyenkor megtenni, mert vannak madarak akik téli szállásként használnak odút a nagy hidegekben, és azért is mert ha hamar felfedezi az odút az olyan madár aki tavasszal is marad fészkelni (pl. széncinege) akkor nem fog messzebb keresni, hanem a jó idő beálltával hamar megkezdi odúnkban a fészeképítést. :) A madárodúkról bővebben itt olvashattok.
Novemberben tisztítható még a fecskepelenka. Ha nem tudod mi is az, itt megnézheted. Könnyen elkészíthető házilag, de ha nem vagy nagy barkács, meg is rendelheted az előbbi linknél.
Hát ennyi lenne a novemberi lista. Jövő hónapban jelentkezem a következő résszel, és hozok pár képet saját etetőkről, és itatókról mutatóba nektek.
Köszönöm a figyelmet, Szép Napot az Olvasónak! ^^

Madárbarát kert (vagy erkély) és annak fontossága



Sziasztok!
Nyakunkon a november, ami a madáretetés megkezdésének hónapja, így gondoltam aktuális a téma, ami egyébként egész éves munkát ölel fel, bár már a téli madáretetés önmagában is sok segítség a madarainknak.

A madárbarát kert kifejezést a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (a továbbiakban MME) Madárbarátkert programjából vettem, aminek én tagja vagyok már évek óta. Ha érdekel titeket a program itt informálódhattok és akár csatlakozhattok is, de ha csak simán tenni szeretnétek valamit a madarainkért, akkor figyeljetek, mert mostantól egy éven át havonta leírom a tennivalókat. Ha esetleg szeretnétek tagjai lenni az egyesületnek, akkor ide katt a csatlakozáshoz, vagy lehetőség van jobb felül feliratkozni MME hírlevélre is.
Nem írnék le semmi olyat amit az említett oldalakon már leírtak, mert felesleges olyasmivel érveljek, amivel már érvelt más. Azonban leírnám a saját személyes tapasztalatom és véleményem, ami inkább a tanyasiakat vagy hobbikertészeket érdekelheti.

Miért tartom fontosnak a madaraink védelmét azon túl hogy szeretem az állatokat és a természetet? Mert minden kihat mindenre! Sok ember azt hiszi hogy kihasználhatja a természetet, de nem! És nem csak azért mert erkölcsileg vagy bárhogy nem, hanem mert minden mindenre hatással van! Nem akarok messze menni, maradjunk a madaraknál. Ha véded, eteted/itatod a madarakat, és biztosítasz nekik mondjuk költő/búvóhelyet, akkor bevonzod őket a kertedbe, és hamar meg is tanulják hogy kár messze menni, így törzsvendégekké vállnak nálad. Ez neked azért jó, mert ahol sok a madár, ott kevesebb a rovar. Nem csak mondom, én ezt tapasztaltam. Mint biokertész meg határozottan állítom hogy amikor kevés a madár, akkor a termést megeszik a rovarok, de mikor vannak madarak, csodás termésnek örvendhetünk. Szóval én nagyon ajánlom minden kertésznek aki nem szeretne vegyszerekkel dolgozni, akár egészségügyi, akár anyagi megfontolásból, hogy legyen része a programnak. Ha most nincs is lehetőséged az anyagiasabb hivatalos csatlakozásra, akkor sincs baj, hiszen valahol el kell kezdeni, és ha csak néhány dolgot csinálsz meg az első évben abból amit leírok majd, már sokat tettél! Aztán majd jön a többi... :)
Amit viszont a legegyszerűbben megtehetsz már ma, és mégis a legfontosabb a madaraknak; az a madáritató kihelyezése. Sokan nem tudják, de a madaraknak sokkal nehezebben a dolga ha vízről van szó, mint amikor táplálékbeszerzésről.
Főleg télen. Tehát ha tenni akarsz valami ami nem nagy dolog de fontos, akkor helyezz ki egy tálat vízzel, és cseréld benne a vizet rendszeresen. Ha nagyon mély a tál, akkor tegyél bele követ/téglát/valamit hogy rá tudjanak szállni a madarak, mert ha nincs színültig a tál, akkor a széléről könnyen belecsúszhatnak a vízbe.
Hamarosan jelentkezem a novemberi tennivalókkal.
Köszönöm a Figyelmet, Szép Napot az Olvasónak! ^^

Magyar Goth Bloggerek Találkozóján jártunk



Sziasztok!
Ma egy élménybeszámolót hoztam nektek, a dark és goth bloggerek találkozójáról.
Őszintén szólva, eléggé kérdéses volt a számomra hogy menjek vagy ne menjek, mert valahogy nem éreztem magam odavalónak... Goth vagy oké, de az én blogom, nem az a "sima megszokott" goth blog. Vajon, mit szólnak hozzá hogy megyek? Vajon lesz bárkivel is közös témánk? Ezekkel a kérdésekkel a fejemben töprengtem még pár hete, de aztán eldöntöttem, hogy lesz ami lesz alapon elmegyek, aztán max soha többet... Meg is beszéltem férjemmel, és eldöntöttük hogy együtt elmegyünk.

El is jött a nap; október 29. Nem túl hideg, nem esős, elég szép napnak néztünk elébe. Délben felszálltunk a vonatra, egy órára Nyugatiban voltunk, és 4-es 6-os villamossal elmentünk a Rákoczi térig.  Már a villamosról megláttuk a helyet, ami előtt később ezt a fotót csinálta nekünk a kedves felszolgáló lány. (Egyébként az összes képemet ő csinálta, és még egyszer nagyon köszönjük neki)
 



A találkozó helyszíne, a Krak'n Town volt. Már a hely megnyitásakor is nézegettük Nick'o-val hogy egyszer el kéne menni, így két legyet ütöttünk egy csapásra.
Kicsit a helyről:
Nagyon hangulatos, az egész a bejárattól a személyzeten át, a mosdóig adja a steampunk hangulatot. Vannak dolgok amik azonban gyerekcipőben járnak, de még fiatal a hely, így én azt mondom adjunk nekik egy kis időt. Egy dolgot azért mindenképp megemlítenék; a fogas hiányát. Mert szerintem ez egy apróság, viszonylag könnyen megoldható, ellenben nagy probléma ha nincs, és ez sok vendégnek fog feltűnni/hiányozni ahogy egyre jobban bele megyünk a hideg időszakba. Az étel nagyon finom volt, én egyenesen beleszerettem a hagymalekvárba, és ennek hatására tervezem hogy csinálok majd a jövőben valamikor. :)
A találkozóra nem jöttek el annyian se ahányan ígérték, (pedig az sem volt sok) így egy nagyon családias hangulatú kis csapatot alkottunk szerintem. Rajtunk kívül négy blogger tette tiszteletét az eseményen.
 


Balról jobbra haladva; 

Bella&Nick'o,  
Annie a Tales from SelfMade.Black írója, 
Cathreen a Cathreen Misery Blogja írója, 
Impi a Kecskecsoda írója, és 
Daniel a Daven's Realm írója.
Nagyon jól éreztem magam, és rá kellett döbbenjek hogy kár volt tartanom ettől a találkozótól. Nagyon szimpatikus embereket ismertem meg, és a beszélgetésekből kiderült hogy sok közös is van bennünk, különösképpen Impivel (bár erre korábban is rájöttem a blogja olvasásakor, de ez most bizonyosodott be) akit mostantól szImpi-nek fogok hívni. (csak viccelek) ;)
Ez az egész tali most egy kis löketet adott, (remélem kitart jó ideig) és végre nem érzem azt hogy értelme sincs annak amit csinálok. Nagyon örülök hogy találkoztunk, és megismerkedtünk végre személyesen is veletek. Ha tehetjük, a kövire is elmegyünk.

Köszönöm a figyelmet, Szép Napot az Olvasónak! ^^

Goth Esküvő; avagy félre a hagyományos dolgokat, legyen minden olyan amilyennek Mi akarjuk! ^^


Sziasztok!
Egy nem épp tegnapi dologról szeretnék nektek ma mesélni.
Hogy mi is történt 2016 szeptember 3-án Cegléden? Lehet volt aki feltette magának ezt a kérdést, mert elég furcsa társulat jelent meg a városban délután. Először a Gubody parkban, aztán többen látták őket a 
Rákóczi úton sétálni. Később visszafelé, majd újból a parkban kötöttek ki. Nos elmondom, bár a címből már kiderült; Nick'o&Bella hivatalosan is összekötötték életüket, és mivel tudjátok hogy gothok vagyunk, sejthetitek hogy nem mindennapi esküvő volt a miénk. Nem részletezem, de akit érdekel, itt megnézheti az esküvő albumát ahol leírás is van a képeknél. :)
Számomra csodálatos volt ez a nap, és örülök hogy nem egy hagyományos esküvő volt a miénk. Nem éreztem volna magaménak, pedig az a nap bizony rólunk szólt! Ha esküvőt terveztek a jövőben, ne azt nézzétek hogy mások mit szólnak valamihez amit szeretnétek, mert életetek végéig bánni fogjátok, és állandóan azt fogjátok érezni hogy; "Bár újra csinálhatnám az egészet..."
Teszek ide is pár képet azoknak akik nem akarják végig nézni az albumot. :)
Köszönöm a figyelmet, Szép Napot az Olvasónak! ^^
























Ajándék bazsalikom magok

Sziasztok!
Ma szeretnék nektek fizikailag is segíteni egy pindurit.
Akit érdekel van bazsalikom magom, amiért cserébe csak annyit kérek hogy küldjetek válaszborítékot a címemre, vagy esetleg megbeszélés alapján, mag cserében is benne vagyok. Ha pedig Budai úton jársz személyesen is oda tudom adni. A lényeg hogy a továbbiakat (címet stb) privátban megbeszéljük, vagy itt az oldalon jobb oldalt lent a "
Kérdésed, vagy javaslatod van? Írd meg nekem! :)" résznél, illetve ha fent vagy Facebook-on akkor ott a blog oldalán, vagy a személyes profilomon.
Akkor most picit a magokról:
Szeretném ha tudnátok hogy nem tisztítva küldöm őket, mert ha sokan kértek az nagy meló, erre még nincs bevált módszerem (szívesen fogadok ötleteket a tisztításra).
Tehát nektek kell majd kimorzsolgatni (vagy nem tudom ti hogy csináljátok) a kis magocskákat, amik a képen be vannak karikázva lilával.

Ezek a magok lila színű növényről származnak.
A bazsalikom egynyári növény, tehát ne felejtsetek el jövőre gyűjteni róla magot.
Én kora tavasszal palántázom, és májusban kiültetem, úgy tudom nagyon érzékeny a hidegre, viszont elég ellenálló növény, és szép bokor lesz belőle ha nem nyomja el a gaz.
Tehát ha érdekel, írj bátran, remélem mindenkinek tudok küldeni, ha mégis elfogy akkor ki fogom írni.
Köszönöm a figyelmet, Szép Napot az Olvasónak! ^^

Csokrok papírvirágból

 

Sziasztok!
Ma megmutatom nektek, hogyan készültek a menyasszonyi, és a koszorúslány csokrok, valamint a kitűzők. :)

Anyukámmal közösen találtuk ki hogy hogyan lehetne megcsinálni, majd közösen csináltuk meg, bár a nehezét, és nagyját ő csinálta. Ezúton is szeretném még egyszer megköszönni Neki. <3 <3 <3
Na de ne is szaporítsuk a szót, térjünk a lényegre!
Az alap koncepció ebből a rózsahajtogatási módszerből indul ki.
Mi azonban kicsit módosítottunk rajta. (Pontosabban anyu)
A levágott krepp papír csíkokba, bele ragasztottunk és hajtogattunk egy fénymásolópapír csíkot hogy legyen a virágnak tartása, és hogy spóroljunk a krepp papírral. (Mert ha sima krepp papírt használunk, akkor nagyon sokat kell használni hogy legyen tartása is és ne legyen túl kicsi a virág)





A koszorúslányoké meg sima színes papírból lett csinálva.
Szóval ezekből a csíkokból a videóban mutatott technikával készültek a virágok, viszont mi fogpiszkálót használtunk hurkapálca helyett. Először ráragasztottuk a fogpiszkálóra a papír csíkot, majd megvártuk hogy megszáradjon a ragasztó. (nem celluxot használtunk hanem folyékony ragasztót)
 




Amikor a virágok kész lettek, összeragasztottuk őket, és száradásik össze lettek fogva gémkapoccsal.
 
Közben én megcsináltak a csokrok alapját. Ehhez használtam lufi tartó pálcát, egy megfelelő méretű hungarocellgömböt, egy félbevágott fogpiszkálót, egy erősebb fajta cérnát, egy papírgurigát, és némi celluxot.
Először is levettem a lufi tartó pálca felső részét, és feszesen vezetett cérnával hozzárögzítettem a hungarocellgömbhöz úgy, hogy a gömb másik oldalába (azaz a csokor tetejébe) beleszúrtam a fogpiszkálót, és a cérnát mindig körbetekertem rajta egyszer, és úgy haladtam tovább. Tehát megkötöttem a cérnát a lufitartón, a tartót odaszorítottam a gömb aljához, a cérnát feszesen a gömb oldalán felvittem a fogpiszkálóig, ott egyszer rátekertem a fogpiszkálóra, majd haladtam tovább a gömb másik oldalán lefelé, és mikor visszaértem a lufi tartóhoz, a cérnán kötöttem egyet. Ezt több helyen is megcsináltam a gömb felületén, és így elég stabil lett.
 

Aztán mikor ez elkészült, visszaszúrtam a pálcát a tartókába, és ezt érdemes beleragasztani mert különben kicsúszik a súlytól és leesik a csokor teteje. Ráhúztam a papírgurigát a pálcára, kicsit összenyomtam (rámarkoltam) és a pálcát a guriga aljánál, visszahajtottam aztán fent is visszahajtottam ami még túllógott, és az egészet celluxszal körbetekertem.
 


Ezután bele lettek szurkálva a virágok a gömbbe. Ehhez a művelethez érdemes gyűszűt használni. :)
 


Mikor ez elkészült, jöhetett a csomagolás. Ehhez gyűrt papírt használtunk. Csokronként 3 db kettőbe hajtogatott papírt, meggyűrtünk, és egymással fedésben celluxszal és tűzőgéppel rögzítettük.
 
 
És a fogórésznél még egy csík papírral körbetekertük hogy szép legyen, és rendesen fedjen. Ezekről sajnos nem tudok képekkel szolgálni pedig úgy rémlett hogy csináltam, sorry.
Díszítésnek a menyasszonyi csokorhoz használtunk csíptetős lepkét (a lepke személyes okból lett rátéve) hajba rakható gyöngyös tetejű hullámcsat szerűségeket. Nem tudom mi ennek a hivatalos neve, de esküvői kontyokban előszeretettel használják a fodrászok. Mivel ezek fehérek voltak, én befestettem őket hobbiboltban kapható lila "3D díszítő tollal".
 

Valamint csillámport szórtunk a csokorra, és ha jól tudom hajlakkal lett fixálva.

A megmaradt tüllanyagból (amit levágtam a fátyolkészítéskor) és még pár virágból pedig készültek a tanúknak, a vőlegénynek és a vőfélynek kitűződíszek.


A végeredmény pedig ez lett:
 

 

Köszönöm a figyelmet, Szép Napot az Olvasónak! ^^